Elfogadóbb diákok – Szkeptikus diákok / II. Lekicsinyelték a teljesítményét

Ha valakinek túl sokszor kicsinyelték már le a teljesítményét, és csak ritkán vagy egyáltalán nem dicsérték őt, akkor meglehetősen negatívvá válhat tervek és célok megvalósíthatóságával kapcsolatban. Ez azért van, mert azt tapasztalta, hogy felesleges nekifogni valaminek, mert mások úgysem értékelik majd belefektetett energiáját.

Ez a probléma hasonlít az előzőhöz, amikor nem kapott dicséretet, de annál jóval nagyobb. Itt ugyanis rendszeresen kisebbítették az eredményeit. Ez sokkal rosszabb, mint amikor csak nem veszik észre, hogy alaposan meg kellene dicsérni őt, ezért a lépések is teljesen mások.

Lépések

1. Kérd meg a gyereket, hogy keressen az emlékei között egy olyan alkalmat, amikor ő sikeres volt valamiben, de másvalaki szerint rosszul végezte a dolgát. Meséltesd erről. Ha már mindent értesz a történéssel kapcsolatban, és neki már nincs róla több mondandója, akkor jelezd neki, hogy nem volt szép attól a valakitől, hogy lekicsinyelte az ő teljesítményét. Ha úgy érzed, hogy ez kevés lenne, akkor még dicsérd meg az ő akkori teljesítményét.

2. Kérd meg, hogy emlékezzen egy olyan történésre, amikor ő nem dicsért meg valakit, aki pedig megérdemelte volna! Beszéltesd erről, majd a végén kérdezd meg, hogy milyen szavakkal dicsérhette volna meg azt a másikat.

3. Kérd meg, hogy emlékezzen egy olyan történésre, amikor ő sikeres volt valamiben, megcsinált, elvégzett vagy elért valamit, és meg is dicsérték érte. Ha talált egy ilyet, akkor meséltesd el magadnak, hogy mi történt.

4. Kérd meg, hogy keressen az emlékei között egy olyan alkalmat, amikor ő megdicsért valakit, vagy megköszönt valakinek valamit.

5. Addig menj vele vissza az 1. pontra, amíg nem látsz rajta nagyobb megkönnyebbülést, de legalább egyszer menj végig a négy lépésen. Ha közben javult a hangulata, de végül (nem az elején) unni kezdi, akkor már ne fogj bele a következő lépésbe az első négyből.

Lehetnek olyanok, akiknél nagy türelemre, és a kérések átfogalmazására is szükséged lehet ahhoz, hogy találjon egy oda illő emléket. Ne siess, és ne siettesd, és akkor kapsz majd válaszokat. Ha miközben haladtok 1. és 4. között, valamelyikre egyáltalán nem lenne válasza, pedig türelmesen vártad, akkor haladjatok tovább a következő lépésre. Elsőre ugyanis nem túl könnyű a 2. és a 4. lépés egy gyerek számára. Ne lepődj meg rajta.